Újra el kell kezdenem írni.
Régóta nem posztoltam semmit.
Most üres vagyok. Üres.
Durván 3 évvel ezelőtt a Sors úgy döntött radikálisabb változásokat eszközöl az életemben.
Egy szép napon megjelent, a szemembe nézett, biztatóan rám mosolygott, bólintott egyet, megfogtuk egymás kezét, és mindent felrúgtunk ami körülöttem volt.
A szakmám, a munkahelyem, az életmódom, a társaságom, a "családi állapotom".
Pont a legjobbkor jött! Tudta mire van szükségem! Elvégezte a munkáját, vállon öklözött, nevettünk egy jót, majd elköszönt..
Köszönöm a Sorsnak. Eddigi életem legszebb éveit köszönhetem neki.
- Azóta sem láttam -
Egészen mostanáig, egy pár hete ismét megjelent. Ő semmit sem változott, én annál inkább.
Én rengeteget... talán rám sem ismert igazán..
Régi barátként üdvözöltem, arcomon erőltetett vigyor. Igaz, ő maradt ugyanolyan, most mégis más volt mint akkoriban. Hiányzott az a derűs mosoly. A földre pillantott, keresett, majd kiszúrt magának egy pontot. Egyetlenegy pisszenés nélkül hosszú percekig azt figyelte. Láttam, hogy ő is tipródik. Kis idő elteltével elhúzta a száját, felemelte a fejét, félrerázta az időközben arcába mászó tincseket, a szemembe nézett és a vállamra helyezte a kezét.
Összeomlottam.
Mindketten tudtuk miért jött. El kell vennie tőlem valamit. Valakit.
A mindent és a semmit.
Anno együtt rúgtuk fel az életem. Most pedig elveszi azt a valakit, aki akkor összeszedett majd ez idáig összetartott. Aki betöltötte az űrt, akinek a szimpla létezése, egyetlen hozzám intézett mosolya is elég volt ahhoz, hogy a legmélyebb gödörből is páros lábbal kiugorjak.
A sors állítása szerint már réges-rég választanunk kellett volna.
Mi akarunk lenni a másiknak?
Minden vagy semmi?
Igen! Minden és semmi! Nem működtünk, és mi így működtünk... és ez működött is meg nem is... Többé kevésbé... Mostanában már inkább kevésbé...
A sors rágyújtott..
-Te még azóta sem?
-Nem. De köszönöm.
-Nyugi! Minden rendben lesz!
-Az agyam tudja. A szívem viszont elküldene a picsába!
- Nevetés -
-Nekem mennem kell! Beszéld meg vele! Köszönjetek el egymástól. Átadom a kalapácsot, legyél férfi, egy darabig most kovácsold magadnak az életed!
Kontár egy kovács vagyok.
